A Svájc egyre inkább figyel a természetvédelemre. A személyautók helyett rövidebb távolságokra a percre pontos tömegközlekedést használják, a gépkocsik nagyobb távolságra való eljutását pedig egyre többen vasúton oldják meg.
A helvét autópályákat, ahogy a honiakat is, a matricák szélvédőre vasalásával használhatjuk. Az úti tapaszok a határátkelők köze-lében lévő benzinkutakon, postán vagy a ha-tárállomáson kaphatók. Ám az egyszerűség nem ebben van. Ha személyautóval akár csak egyetlen órácskát is haladni szeretnénk a mintegy 1700 km-nyi svájci autópálya bármely szakaszán, kénytelenek vagyunk megvételezni az egész évre szóló vinyettát. Másfajta ugyanis nincs. Ez a tárgyév előtti év december elsejétől a tárgyévet követő év január 31-ig érvényes.
Az éves matrica ára 40 svájci frank (kb. 6200 Ft). A trükk az, hogy az autóhoz tartozó lakókocsira vagy utánfutóra szintén kell egy matricát vásárolni, ugyanúgy 40 svájci frankért. A szükséges autópálya-matrica megvásárlásán kívül vannak olyan útszakaszok (hágók, alagutak), amik extra díjfizetés ellenében engedik csak át a drága alpesi levegőt tele-pufogó járműveket. Ilyen a Nagy-Szent Bernárd alagút Vallis (Svájc) és az Aosta-völgy (Olaszország) között. A svájci oldalról behajtva 18.7 euró az olasz oldalról behajtva 22.4 euró. A Munt la Schera alagút Graubünden (Svájc) és Livigno (Olaszország) között 10 euró.
Egyéb közlekedési tudnivalók
Svájc ugyan nem tagja az Európai Uniónak, de az országba, ahogy az unió bármely országába útlevél helyett beutazhatunk új típusú személyigazolvánnyal is. Télen az Alpok útjain feltétlenül szükséges a téli gumi használata. Sok helyen tábla kötelez a hólánc feltételére is. Sebességhatárok lakott területen kívül személygépkocsik esetében: autópályán 120 km/h, autóúton 100 km/h, országúton 80 km/h.
A helvéciai fakabátok is elfogadják az érvényes magyar jogosítványt. Kiegészítő nemzetközi jogosítványra csak autóbérléskor van szükség. Autóvezetés közbeni telefonhasználat során kötelező a kihangosítókészlet vagy fülhallgató használata.
Fontos telefonszámok:

Autómentő: 140
Rendőrség: 117
Tűzoltóság: 118
Mentők: 144
Általános segélykérő hívószám: 112
Európai autópálya-körképünket a Sportpiac novemberi számában olvashatjátok.