Napok óta jó idő volt, talán túlságosan is. A Marmoladát szikrázó napsütésben másztuk meg, igaz, jó korán kellett indulnunk, hogy a délutánokra előre beharangozott, nagyobb magasságokban bekövetkező zivatarokból ne kapjuk meg a magunkét.
Mégsem gondoltuk magunkat elbizakodottnak, amikor következő napon csupán pólóban, egy kis esődzsekiben indultunk utunkra, a Sella tömb É-i oldalán emelkedő Exner-torony felé. Canazeiből gyorsan kiértünk, így elkerültük a már korán reggel hatalmas tömegben hömpölygő turistaáradatot, autónkkal a Sella, majd a Gardena-hágó felé robogtunk.
Az idő csodaszép volt, talán túl meleg is. A hágó után rövid ereszkedés következett Corvara felé, majd a későbbi visszavezető útként szolgáló Setus-völgy alatt találtuk meg aznapi parkolóhelyünket. Körben hatalmas hegyek, sziklafalak, az erdők zöldjét csak a távoli Corvara háztetőinek színe törte meg. Nem kapkodtuk el az utat, így a kb. félnaposnak tervezett túrára 10 órakor indultunk el. A Brigata Tridentina ferrata a parkolótól kb. egy félórás gyaloglással érhető el, két útvonalon.
Mi a picit hosszabb biztosított bevezető szakaszt választottuk, mellyel a kellő bemelegítést kívántuk elérni a továbbiakra. Ez a rész egy kb. 100 méteres falat hidal át egy rövid ferratával, eleinte létrán, majd sziklába épített lépcsősoron. Innen még egy pár perces, kissé emelkedő út vezetett a Torre Exner 500m-es fala alá. A teljes út 700 métert emelkedik, ebből a ferrata 500 méter. A toronytól K-re fekvő meredek völgyből egy sziklahasadékon keresztül vízesés zuhogott alá. Fürdés, ivás és irány egyenesen a beszállás, ahol már többen készülődtek, sőt előttünk is nagyobb csapat kúszott már a falakon felfelé.
A ferrata első szakasza közepesen nehéz, kifejezetten kényelmes, jól kiépített, és élvezetes mászást jelentett. Néhol rövid kitett, szögekkel, kiépített lépésekkel könnyített szakaszokkal váltakozva, szerpentinszerűen kúszik a torony alá, majd annak K-i oldala felé. Útközben egy 8-10 év körüli gyerekekkel mászó családdal is találkoztunk. A szülők és a gyermekek arcán azonban nem ugyanaz az arckifejezés volt látható. Iskolásaink talán szívesebben rúgták volna a lasztit valami közeli játszótéren.
A torony alá érve az út kettévált, talán nem véletlenül, ugyanis innen kissé "mászósabbá" vált a ferrata és a tornyot kelet felől kerülve meredeken felfelé tartott. Alattunk balra egy meredek völgyben futó szerpentin szolgált menekülő útként a Cavazza al Pisciadu ház (2586 m) felé. Mi a meredekebb, de nem különösebben nehéz folytatás mellett voksoltunk. Hosszabb létrák és jóval kitettebb szakaszok következtek ezután, néhol karból, vagy a sziklán fogásokat keresve kellett előrejutásunkat segíteni. Utunk végét itt egy függőhíd jelentette, mely a csúcs alatt néhány méterrel a szemközti sziklafalra vezetett át.
Innen lehetett igazán látni, hogy a torony "csupán" egy nagyobb tömb levált része, mely a Sella egyik nagy É-i platójához csatlakozik. Az ösvény innen szintben vitt a Pisciadu házig, ahol ebédünket elköltöttük. A platóról szép kilátás nyílt a Gardena hágó és Corvara között elnyúló völgyre? és a közelgő méretes felhőkre, melyek irányát ekkor még nem lehetett megbecsülni. Figyelmünket inkább a menedékház felett emelkedő 2985 méteres Pisciadu csúcs kötötte le, melyre még lett is volna sanszunk felérni, ha egy kicsit jobban kilépünk. Vissza ugyan már neccesen, de hát olyan szép volt az idő. Mivel több napos ferratazás volt már a hátunk mögött és a tatár sem hajtott, úgy gondoltuk, utolsó túránkat inkább egy kis sörözgetéssel zárjuk valahol a völgyben. Elindultunk tehát a Setus-völgy felé, mely az alpesi keresztségben a 666-os számot kapta. Innen már konkrétabb kilátás nyílt a sötétlő völgyben lassan eluralkodó esőre.
Több lefelé tartó turista is úgy döntött, hogy a drótkötéllel biztosított felső szakaszt hamar maga mögött kellene hagyni, (viharban nem olyan jó a villámhárítót markolászni) ezért gyorsabban haladtunk előre. Az eső pillanatokon belül eleredt, sőt szeles zivatarba, majd pár perc múlva égszakadásba csapott át. Pár méterrel lentebb, már láttuk, hogy emberek kis csapata fészkelte be magát egy áthajlás alá nem is annyira az eső miatt, hanem az egyre gyakrabban meginduló kisebb kőlavinák miatt. Egy kevésbé védett helyen mi is lestandoltunk. Szerencsénkre! Ekkor ugyanis gyökeres fordulat állt be az időjárásban. A kőlavina állandósult, az eső mellett eleredt a jég is és egyre növekvő méretben zúdult a fejünkre, a hőmérséklet a nulla felé közelített.
A teljes cikket megtalálhatod a Sportpiac régebbi számában
Outdoor
